Esemény címe

Titkos Társulat: Díszelőadás

Egyperces kritika

Kárpáti Péter írta, társrendezte és előadta monológ őrült, gyönyörű, szinte követhetetlen, mégis kiköveteli a figyelmet.

Esemény címe

Hány klasszikus drámaírót ismersz? Na és drámaírónőt???

Nők a színházban 2.

Az első drámaírónőként számon tartott Aphra Behn jómódú feleség volt, majd kémkedett az angoloknak és megjárta az adósok börtönét is. Hogyan fogadta mindezt hazája, a 17. századi, férfiközpontú angol társadalom? Erről is írunk a következőkben.

Esemény címe

Ez jön a tao-rendszer után

Betekintő

Tavaly ősz óta a az előadó-művészeti szervezetek tao-támogatásának a megszűnése uralta a színházi híreket. A sejtések és a különböző javaslatok után most több konkrétum is kiderült.

Esemény címe

Baltazár Színház: Az üstökös

Egyperces kritika

Kovács Panka megállíthatatlan és energikus mozgása Az üstökös című előadás kvintesszenciája. A Baltazár Színház legújabb projektjében egy örökmozgó iskoláslányt alakít, akit társai kiközösítenek - nem tolerálják ugyanis lelkesedését, játékos kötözködését, ugrabugrálását a kétdimenziósnak és szürkének ábrázolt színpadi világban, ahol mindenki a mobiljába mélyedve rohan el a másik mellett.

Esemény címe

A gyilkos anyától az őrült királynőig

Nők a színházban 1.

A nőnap környékén fogant meg a gondolat, hogy a nők és a színház kapcsolatáról írhatnék egy cikksorozatot: híres női szerepek, női drámaírók, nőiesség a színházban stb. Ehhez felvezetésként összegyűjtöttem pár híres női szerepet a klasszikus drámairodalomból.

Toplista

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

AMI A SZÍNLAPRA NEM FÉRT KI
JEGY.HU BLOG

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!