7 kategória 7 inspiráló nő

Nőnapi girlpower

Fontos, hogy a nőnap ne csak arról szóljon, hogy a társadalom egyik fele egy évnyi magánéleti, munkahelyi és egyéb egyenlőtlenség után „kárpótolva” legyen egy szál vágottvirággal. Ehelyett például ez egy remek lehetőség arra, hogy átgondoljuk mennyi inspiráló, zseniális és nagyszerű nő él világszerte, aki hathat ránk. Ennek apropóján mi a Jegy.hu 7 kategóriájához választottunk egy-egy meghatározó női alkotót, szerzőt, tehetséget.

Színház: Szabó Réka

Szabó Réka matematikusként végzett, hogy azután sikeres táncos és hazánk egyik legfontosabb független társulatának, a Tünet Együttesnek művészeti vezetője legyen. Emellett pedig alapító tagja az L1 Független Táncművészek Társulásának is. Nem olyan régen a többszörösen fesztiváldíjas filmmel, A létezés eufóriájával irányította magára a figyelmet, februárban pedig bemutatták új rendezését, a Trolletetést.

Kapcsolódó programok

Zene: Péter Szabó Szilvia
Az egykori, BRAVO OTTO-, VIVA Comet- és Fonogram-díjas, hazánkat az Euróvíziós Dalfesztiválon képviselő NOX énekese egy 11 állomásos országos turnéba vág bele idén, felidézve a kivételesen sikeres együttes legismertebb dalait.

Kapcsolódó programok

Családi: Halász Judit

Halász Juditot nem kell bemutatni senkinek: Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki egyaránt fantasztikus film- és színházszerepeket, illetve lemezeket tudhat maga mögött. És immár évről-évre számtalan család hallgatja meg gyerekkoncertjeit országszerte.

Kapcsolódó programok

Fesztivál: DIDO

DIDO egyike az Egyesült Királyság legsikeresebb előadóinak, több mint 20 éves pályafutással a háta mögött. Ugyanakkor az idei VeszprémFest lesz az első, ahol a magyar közönség egy önálló koncertjét élvezheti.

Kapcsolódó programok

Élmény: J. K. Rowling

Tudod miért J. K. Rowling és nem Joanne Kathleen Rowling volt a Harry Potter könyvekre írva? Féltek, hogy kevésbé lesz népszerű a sorozat, ha rájönnek keresztnevekből, hogy nő írta! Felesleges ragozni, hogy micsoda siker lett a varázslótanonc története világszerte – nem véletlenül ihletett meg szabadulószobákat is!

Kapcsolódó programok

Egyéb: Szentesi Éva

Népszerű blogger, író, szerkesztő, a WMN.hu főmunkatársa. Személyes érintettsége után rákellenes aktivista lett. 2016-ban debütált TED előadóként, azóta különböző közösségeket segít és inspirál a gyógyulással és a túléléssel kapcsolatban.

Kapcsolódó programok

Kövess minket!

Cikkajánló

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

AMI A SZÍNLAPRA NEM FÉRT KI
JEGY.HU BLOG

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!