Kárpáti Péter írta, társrendezte és előadta monológ őrült, gyönyörű, szinte követhetetlen, mégis kiköveteli a figyelmet. Kárpáti nem színészkedik jól: hadar, néha pedig elakad – ugyanakkor természetes és szórakoztató, közvetlenségét sokan megirigyelnék. Díszelőadás című darabja középpontjában egy Hőgyes Endre ihlette, tudományos előadás áll, amely alatt nyilvánvaló lett a hallgatóknak, hogy a korszakos, ebkórral foglalkozó tudós szellemileg teljesen leépült. Az apró, szinte díszlettelen térben, ahol mi vagyunk Hőgyes publikuma, valamint kísérleti alanyai is egyben, fokozott erővel bomlik ki az egyszerre groteszk és hátborzongató jelenet. Mindezt pedig állatian kicsavarodó és rázkódó kortárs táncosok teszik teljessé.
A számtalan interpretációs lehetőség közül most csak egyet emelnék ki. A színház és az orvosi műtő kapcsolatát a kettős értelmű theatre kifejezésen kívül az évszázadok során erősítették az olyan nyilvános patológiai előadások is, mint Charcot hisztéria bemutatói, ahol betegeken mutatta be a tüneteket a szélesebb publikumnak. A Díszelőadásban erre a kapcsolatra több utalás is van, amely kiegészül azzal, hogy az ebkór terjedését a szájról szájra adott történetekkel hozza összefüggésbe a szöveg, míg az áldozatokat a színészekkel. Így talán nem meglepő, hogy a gyógyítás után, a cipelt és bemutatott történettől megszabadulva a színészek összekeverednek a nézőkkel és együtt ünnepelnek. Ilyen szempontból a Díszelőadás Kárpáti művészi önvallomása: a valóság és a színház újra és újra összegabalyodik, majd szétválik.
Az előadás adatlapja és jegyvásárlás