Az első premier 20 éves évfordulójára készült Jubileumi beszélgetések talán az egyik legjobb Pintér Béla előadás. Azért csak „talán”, mert a Titkainkat és egy-két más darabjukat akkora hype övezi a közönség és a szakma részéről is egyaránt, hogy szinte lehetetlen teljesen objektívan visszaemlékezni rájuk. A másik oka a bizonytalanságnak, hogy a Jubileumi beszélgetések direkten és végig a társulatról, illetve a már említett hype-ról szól, így nehéz önmagában megítélni. Az azonban biztos, hogy ritka az ennyire végletesen önreflexív és önkritikus darab a magyar színházi életben. De csak, hogy említsek valami hasonlót, ilyesmi volt Hodworksnek egyebek mellett a Szólók című alkotása és természetesen az Ascher Tamás Háromszéken is Pintér Bélától, de egyik sem volt ennyire kíméletlen a saját társulatával. Ami fel is veti a kérdést, hogy vajon ez a meghökkentően kemény önostorozás mennyire épült a társulat saját, aktuális problémáira és mennyire a közönség elvárásaira, félig-meddig köztudott bulvár információkra. Valószínűleg valahol félúton van a válasz, de talán nem is fontos az igazság.
A harsány eszközökkel megcsinált jelenetsornak van egyrészt egy provokatív, beszólós oldala a színházi, politikai stb. rendszereknek, de ez inkább csak felszínes, Pintér kormánykritikáját parodizáló réteg – ez a kiszóló-beszóló kettősség pedig nagyon jól működik. Szintén vicces a diktatórikus és önkényes társulatvezető Pintér, illetve Orbán Viktor közötti folyamatos párhuzam, amelyben azonban megint csak inkább Pintérről tudunk meg valamit, mint az elnyomás természetéről. A valóban komoly és brutálisan megcsinált elemeket folyamatos viccelődésbe rejtik, nekem talán Thuróczy Szabolcs HBO-s imidzsét kiforgató poénok tetszettek a legjobban. A sok kegyetlen kritika után pedig a giccsesre hangolt taps alatt a közönség is elgondolkodhat, hogy hogyan is viszonyuljon ehhez a társulathoz, amelynek olyan lelkesen vágyik minden előadására.