Színház az egész világháló

5 alkalom, amikor a színház a netre költözött

A színház egyik közismert sajátossága, hogy teljes valójában ott és akkor történik – egy adott helyen és időben kell lennünk a befogadásához. Erre sok modern alkotó rá is játszik (például a kifejezetten egyszeri, megismételhetetlen alkotásokkal), pont azért, hogy hangsúlyozzák a színház különlegességét a modern médiumokkal szemben. Azonban még a színház sem vonhatja ki magát teljesen a virtuális világ hatása alól és talán nem is akarja mindig. Erre gyűjtöttünk össze 5 példát.

1. Színészekből gifek

Emlékeztek még a Katona és a Young and Rubicam reklámügynökség nagyszerű marketing ötletére 2014-ből? A projekt révén egy sor érzelmünket kifejezhetjük a neten a színészek játékával.

2. Facebook – Hamlet-online
A színházhoz ugye kellenek színészek, helyszín… Ja, nem is. 2016-ban Hamlet a közösségi hálóra költözött: bejelölhettük a szereplőket Facebookon és így az ő posztjaikon, kommentjeiken keresztül követhettük végig a drámát.

3. Insta - Vígmémek az instán
A színházak újabb és újabb ötletekkel állnak elő azért, hogy elérjenek minket a neten. A Gifszínházhoz képest kevésbé eredeti, de jóval tartósabb megoldás az Instagram oldal, ahol azután akár mémekké is alakíthatják az előadásaikat. Ezt teszi a Vígszínház is. (apropó, a mi Insta oldalunkat lájkoltad már?)

4. Fotózás az előadás alatt
Vannak aztán extrém esetek, amikor a színházi előadás alatt használhatjuk az okostelefonunkat és vonhatjuk be az internetet. Ilyen a „Kinek az égvilágon már senkije sincsen” című előadás, amelyben Hegedűs D. Géza rendhagyó módon arra kéri a nézőket, hogy ne kapcsolják ki a telefonjukat, hanem fotózzanak és posztoljanak bátran az előadásról.

5. Youtube
Végére hagytuk a legevidensebbet: amikor előadásfelvételeket nézünk az interneten. Hosszan lehet írni, hogy egy ilyen felvétel hogyan befolyásolja az élményt, azonban az biztos, hogy sok régi, nagy teljesítményről egyszerűen csak így alkothatunk fogalmat. Itt van mindjárt egy csokor színházi felvétel.

+1. InterTicket
Végezetül egy kis önreklám: az 1995-ben alapított cég úttörő szerepet vállalt abban, hogy ma, Magyarországon a neten keresztül vásárolhassunk színházjegyeket. Ennek a folyamatnak az egyik, de messze nem egyetlen vívmánya a Jegy.hu, amelyen pontosan ugyanazzal a kínálattal találkozhat az érdeklődő, mint a legnépszerűbb színházak pénztáraiban ülő eladók.

Kövess minket!

Cikkajánló

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

AMI A SZÍNLAPRA NEM FÉRT KI
JEGY.HU BLOG

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!