„Bár ez a kérdés az utóbbi években mindössze arra szokott vonatkozni, hogy egy-egy előadás mennyire bírálja a NER-t, közéletileg is sokféle aktualitás van, és szakmailag is. Elsődleges súllyal esik a latba, hogy milyen a közéleti reflektáltság minősége és erkölcse, röviden az ízlése, aztán hogy mennyi esély van benne stiláris vagy színészpályákat meghatározó újdonságra.”
Kővári Orsolya Mácsai Pállal készített interjút az ART7 művészeti portál számára. Mácsai többek között beszélt a modern színháztörténet ritkán említett tényéről, hogy mennyire lehetetlennek tűnt a Madách Kamrában (azaz az Örkény „elődjében”) komoly prózai műveket bemutatni. Ott, ahol egyébként Hofihoz volt szokva a közönség. „A szakma és a közönség is nehezebben követett volna ekkora ingást. A Madách Kamaráról máig mindenkinek Hofi jut eszébe. Ám váratlan halála kicsit kontúrtalanná tette a színházat, így a nézőink könnyebben fogadták el az új hangot.”
Mácsai beszélt az aktualitásról is, amelyben kifejtette, hogy „[b]ár ez a kérdés az utóbbi években mindössze arra szokott vonatkozni, hogy egy-egy előadás mennyire bírálja a NER-t, közéletileg is sokféle aktualitás van, és szakmailag is.” Ezzel valószínűleg utalt a komoly visszhangot keltő korábbi Indexes interjúra is, amelyben a közéleti színház hiányát úgy indokolta, hogy a magyar színház „[r]ákényszerült erre, mert igazi szabadsága a színházművészetnek nagyon rövid periódusokban volt csak, ami azt jelenti, hogy rendszertől függetlenül jelen van a félelem, hogy ha éles közéleti téma kerül elő, akkor a színház vagy az igazgató orrára koppintanak. A másik fő ok, hogy torkig vagyunk a közélettel, ezért százszor jobb mondjuk Csehovval vagy Szép Ernővel foglalkozni: mintha oxigéncsapra kötnék az embert.”
Az interjú későbbi részében szó esik még a darabválasztásról és a tao-ügyről is.