Bár különböző verziókat hallani, ha úgy mondod, hogy „Zsorzs Fédó” valószínűleg nem tévedsz nagyot. A kiejtésre pedig jó eséllyel lesz alkalmad, Feydeau műveit lényegében az egész országban játszák, a Színházi Adattár szerint eddig 135-ször mutatták be a darabjait Magyarországon. (Ami persze elhanyagolható Shakespeare 1065-ös gigamennyiségéhez képest. De nem is feltétlenül a nagy S-sel kell versenyezni mindig.)
1862 december 8-án látta meg a napvilágot Párizsban, valószínűleg a szintén író Ernest Feydeau fiaként, ám egy mendemonda szerint III. Napoleon törvénytelen leszármazottja volt. Apróbb irodalmi sikerek után elvette Marianne Carolus-Durant, aki révén tekintélyes összeghez jutott, így pedig lehetősége lett tanulmányozni a legnagyobb francia szerzőket. A világsikert az 1892-ben „A tartalék tartalékos” című drámája hozta el. Eközben szenvedélyes parfüm gyűjtő lett, híresen hatalmas szivarokat szívott, állandó foglalt helye volt a Maxim nevű népszerű szórakozóhelyen, ahonnan rengeteg inspirációt gyűjtött. Feleségétől elvált és elképesztő sikerei dacára a szerencsejáték elvitte a pénzét. Halálát a szifilisz okozta, 58 évesen hunyt el egy pszichiátriai klinikán.
Feydeau neve alapvetően egyet jelent a jól megcsinált komédiával és mielőtt ezt az egyszerűsítő képet árnyalnánk, beszéljünk egy kicsit a nevetés királyának aranyat érő technikájáról. Köszönhetően annak, hogy minden oldaláról ismerte a színházat, pontosan tudta, hogy a színész hogyan tudja megnevettetni a közönséget. „Amikor két karakteremnek abszolút nem kéne találkoznia, összehozom őket, amilyen gyorsan csak lehet” – írja és valóban: a színpadi ajtók megszámlálhatatlanul sokszor nyitódnak és csukódnak a darabjaiban és mindig csak az a szereplő nem tud kijutni a színpadról, aki menekülne. A titok tehát nem a párbeszédben, hanem fizikai cselekvésekben van. Míg egy átlagos dráma alig utal arra, hogy a szereplők mit tegyenek a dialógusok és monológok alatt, a Bolha a fülbe körülbelül 650 részletes utasítást tartalmaz mozdulatokra, gesztusokra, a szereplők elhelyezkedésére vonatkozóan. A nevetést ez az óramű pontosságú gépezet generálja.
A karaktereket ehhez a saját környezetéből merítette: polgári, burzsoá figurák, féltékeny és csapongó házasok. Nem kritizált senkit konkrétan, de azért mindenki magára ismerhetett egy-egy szereplőben. Legismertebb műveiben férjek és feleségek csalják vagy éppen nem csalják meg egymást. „Senki nem tud úgy hazudni, mint egy férfi... legfeljebb egy nő.” írja a szokásos játékos bölcselkedésével, amelynél mélyebbet felesleges is keresni a szöveg szintjén.
Darabjai mégis az abszurd dráma előfutárainak tekinthetők: Ionesco, Beckett világa sok mindenben köthető az övéhez. A bohózatok cselekménye nem mellőzi a filozófiai belátásokat. Az események ugyanis irracionálisan és elképesztő gyors egymásutánban történnek, hősei apró, tehetetlen pontok a kiszámíthatatlanságban. És ennyiben mégiscsak tragikus: amikor művészibb megfontolásból állítják színpadra drámáit ez a fajta oldala is megvillan a szerzőnek, nem csak későbbi, egyértelműen feketébb drámáiban, de a komédia csúcsteljesítményeként elkönyvelt alapműveiben is. Mohácsi János rendezései például rendre egyensúlyoznak a két minőség között.
Mivel ennyire a cselekmény és a mozgás a fontos műveiben, csak a poénokat kell napjainkhoz igazítani, a lényeg elévülhetetlen. Nem véletlen, hogy Feydeau-t Molière után a legnagyobb francia vígjátékszerzőként szokás emlegetni.
Kép: Rövid a póráz, Thália