Patinás imidzsével és merész darabválasztásaival a Rózsavölgyi Szalon egy izgalmas színfoltja Budapestnek. Ebben a kávéivásnyi interjúban a művészeti vezető, Zimányi Zsófia mesél többek között a szalonkultúráról, a nézővonzó művészekről és az új évad első két előadásáról.
Hatodik évadán van túl a Rózsavölgyi. Hogyan látják, mennyiben más most a színház, mint ahogyan kicsit több mint fél évtizeddel ezelőtt elképzelték?
Zimányi Zsófia: Eléggé más, én például álmomban sem reméltem, hogy ilyen színház lehet belőle. Arra gondoltam, hogy író-olvasó találkozókat, beszélgetéseket, kamarakoncerteket tartunk majd. 2012. április 11-én nyitott a Szalon, s két hét múlva volt az első színházi bemutatónk: Anna Gavalda Szerettem őt című regényéből készült kétszemélyes játék. Ez mutatta az utat. Olyan sikere volt, hogy beláttam: hangsúlyosabban kellene nyitnunk a színházi előadások felé. Még az első évben tűztük a műsorra a Napfény kettőnknek című darabot, amelyet azóta is játsszunk. Számos, hasonlóan „levehetetlen” produkciónk van, egyebek mellett Az utolsó óra vagy a Romance.com is.
Mennyiben lehet feltámasztani a szalonkultúrát a 21. században? Több ez pár külsőségnél, egy markáns arculatnál és egy csésze kávénál?
Z.Zs.:Több, hiszen gondolatokat, érzelmeket ad. A szalonkultúrát mi közösségként is értjük. Egy kedves törzsnézőnk, hölgy az illető, egyszer elmondta nekem: ő általában egyedül jár a Szalonba, de ha leül valamelyik asztalhoz, rögtön társasága lesz. Máris nincs egyedül. Maga a hely, a hangulat is összekapcsolja az embereket, létrehoz közösségeket, aminek én nagyon örülök. A hajdani szalonkultúrának lényege volt – túl a társas együttléten, együttgondolkodáson – a fiatal alkotók felfedezése is. A nagy nevek mellett nálunk is rendre megjelennek fiatal művészek, pályakezdők, akiket fel is fedez aztán a közönség. A Rózsavölgyi Szalont a művészeink és a közönségünk közösen formálják.
Mennyire mernek kockáztatni egy-egy új produkció tervezésénél? Azért kérdezem, mert számtalan ősbemutatójuk van, és nem kifejezetten könnyed témájú darabokhoz nyúlnak: sok előadásuk foglalkozik például az értelmiség felelősségével és az emberi kapcsolatok árnyoldalaival.
Z.Zs.: Ez igaz. Első perctől igyekeztünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a mai kor kíváncsi, gondolkodó emberét érdeklik, aki nem elégszik meg azzal, hogy az interneten vagy mobilon keresztül szemléli a világot. Kockázat persze mindenben van, de a mi közönségünk rendkívül nyitott. Én például nem gondoltam, hogy a Szalon alkalmas lehet klasszikus művek bemutatására. Aztán amikor Fesztbaum Béla tavaly létrehozta nálunk a Molnár Ferenc-estjét, amelynek rendkívüli sikere van, azt mondtam neki: „Béla, a következő évadban azt csinál itt, amit akar.” Erre azt felelte: akkor színre vinné a Rosmersholmot. Nem igazán bíztam ebben az Ibsen-darabban, de hát álltam a szavam. Idén tavasszal volt a premierje, és óriási az érdeklődés rá, rögtön elfogynak a jegyek, ahogyan kitűzzük az előadás időpontjait.
A kávézó a berendezésből adódóan nem egy átlagos színházi tér, akár a hangulatát, akár az elrendezését tekintve. Mit tapasztalnak, hogyan hat ez az alkotókra, az alkotói folyamatra?
Z.Zs.: Van olyan rendező, aki azt mondta: egyszerűen nem képes ilyen kis térben gondolkodni. Aki szereti az intim színházi közelséget, arra a hely viszont nagyon inspirálóan hat. S bár van egy épített színpadunk, előadásainknak a fele mégsem ott játszódik, hanem a térben máshol. Voltaképpen az egész teret igénybe tudják venni a rendezők, a színészek pedig be tudják játszani azt – karnyújtásnyira a nézőktől.
A színlapok névsora rendre impozáns (Jordán Tamás, Molnár Piroska és sorolhatnám a végtelenségig) – mennyire nehéz elfoglalt művészeket a Rózsavölgyibe csábítani, megszervezni a próbákat stb?
Z.Zs.: Nézővonzó művészekkel dolgozunk együtt – a fiatalok mellett. Természetesnek tartom, hogy figyelembe vesszük az idejüket. A Romance.com-ot egy évvel később mutattuk be, mint ahogyan szerettem volna, mert Molnár Piroska így ért rá. De megvártuk. Mindenkivel mindent meg lehet beszélni. Azt különösen fontosnak tartom, hogy visszatérnek hozzánk a művészek újabb produkciókra. Szeretnek itt lenni.
Az évad első premiere, a Táncórák a harmadik Mark St. Germain-darab lesz a Rózsavölgyi történetében. Véletlen vagy más is szerepet játszott a döntésben?
Z.Zs.: Mark St. Germaintől az első bemutatónk Az utolsó óra volt – Alföldi Róberttel és Jordán Tamással –, arra a darabra véletlenül bukkantam rá. 2014 óta folyamatosan megy, és a 200. előadása lesz most szeptemberben. Kezdtem időközben olvasgatni St. Germain darabjait. Csodálkoztam, hogy mások nem fedezték fel. Az Istenek tanácsa is fontos problémát boncolgatott a szervkereskedelem kapcsán. A Táncórák – amely szintén kétszemélyes, Ullmann Mónika és Józan László játsszák szeptember közepétől – egy autista, különös intellektusú fiatalember világába enged be minket, és ezen keresztül azt járja körbe, hogy mindenki másképp egyforma.
Mi lesz a következő bemutató?
Z.Zs.: A második bemutatónk októberben Cyril Gely Diplomácia című darabja lesz. Magyarországon ezt is mi visszük színre elsőként. A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története van a középpontban: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától. Sztarenki Pál rendezi, aki egyben az egyik főszereplő is Alföldi Róbert mellett.