„A világ vezető programjait szeretnénk idehozni”

Interjú Illés Gabriellával

Már javában látogatható a Future Park, és idén karácsonykor visszatér az Álomutazó is. Adta magát az alkalom, hogy benézzünk az élménygyár fogaskerekei közé, amely évente több tízezer családot hivatott elvarázsolni. A TulipánTündér producerével, Illés Gabriellával beszélgettünk.

Kezdjük a legújabb projektetekkel, a Future Parkkal. Hogyan jött létre?

Illés Gabriella: A TulipánTündér Produkció két dologról ismert: a saját meséinket szoktuk most már hagyományos jelleggel karácsonykor műsorra tűzni, valamint kiállításoknak a bemutatásával, fejlesztésével foglalkozunk. Ezzel kapcsolatban szoktunk iparági konferenciákra is járni. Egy évvel ezelőtt épp egy ilyenen voltunk  Szingapúrban, mikor a város ArtScience Múzeumábanmegláttuk ezt a kiállítást, pontosabban ennek a kiállításnak egy testvérét a Future Worldöt. Én első látásra beleszerettem és nagyon izgatott voltam, hogy ezt megcsinálhassuk Budapesten.

Ezzel párhuzamosan kerestünk egy állandó helyszínt, ahova tervezhető az eseménynaptárunk. Korábban a Millenáris Parkban voltak kiállításaink, amely azonban nem tudott folyamatosan befogadni minket. Így jutottunk el azokhoz az osztrák befektetőkhöz, akiknek a tulajdonában van a Párizsi Nagyáruház épülete és elmeséltük az Andrássy Élményközpont koncepcióját. Nagyon tetszett nekik és ekkor már el is kezdtünk a Future Parkkal tárgyalni.

Esetleg mondhatsz arról valamit, hogy milyen további programokat terveztek itt a jövőben?

I.G.: Ahogy eddig is, a világ vezető címeit szeretnénk idehozni. Olyanokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak, nagy érdeklődésre tartanak számot, ugyanakkor edukációs jellegük is van. De a tervezett kiállításokról már csak babonából sem mondhatok többet és az üzleti titoktartás is köt.

Emellett az a tervünk, hogy ősztől visszavarázsoljuk a Lotz teremnek a gyönyörű freskói közé a kávézót egy partner bevonásával.

A kiállításaitok rendre interaktívak. A klasszikus, passzív múzeumlátogatásnak leáldozott?

I.G.: Mi a legvonzóbb dolgokat szeretnénk bemutatni a családosoknak. Azt gondolom, hogy ma már egy gyerekre nagyon sokrétűen kell hatni ahhoz, hogy valóban élvezni tudja a programot. Egy jó példa erre a Future Park, ahol a tudomány, a technológia, a kreativitás és a hagyományos értékek ötvöződnek, hiszen van rajzolás, van ragasztás, pakolgatás, építés, ugyanakkor digitális kijelzőkön kelnek életre az alkotások. Fontos, hogy együtt legyen a család és hogy a szülő se unatkozzon, ne a telefonját nyomogassa, hanem a telefonjával inkább fényképezze a gyereket és a családot, ahogyan együtt élik át ezeket az élményeket.

Ez a zsánerünk, a hitvallásunk és erre is vagyunk berendezkedve. Ezek nagyon drága produkciók, masszív látogatószámot kell hozni ahhoz, hogy egyáltalán elérjük a break-event pontot. Nyilván vannak olyan állami- és egyéb intézmények, ahol másfajta szórakoztatással vagy tanulással lehet találkozni, ahol pont a klasszikus értékek közvetítése a misszió, az intézmény profilja.

Mennyire vevő a magyar közönség ezekre a gigaprodukciókra?

I.G.: Nálunk nincsenek az emberek úgy eleresztve anyagilag, mint egy nyugati nagyvárosban, így nagyon  át kell gondolnunk, hogy milyen programot szeretnénk kínálni. Ezért igyekszünk a jegyár kialakítással minden célközönség minden anyagi hátterű tagjának megoldást kínálni, akár a színházi produkcióknál, akár a kiállításoknál.

Áttérve az előadásokra: A Játékkészítőt meglehetősen átalakítottátok a második évre. Lesz változás az ÁLOMUTAZÓ esetében is?

I.G.: Hogy a darab nyelvhasználatával éljek, idén turbósított verzióban mutatjuk be az Álomutazót. Más lesz kicsikét, de nem olyan markánsan, mint A Játékkészítő 2014-hez képest 2015-ben. A Játékkészítő egy új rendezésben, egy bővített verzióban került színpadra 2015-ben, mert nem gondoltuk azt, hogy a saját igényeinket kiszolgáltuk minden tekintetben és szerettünk volna még tovább fejlődni.

Az ÁLOMUTAZÓval sikerült azt a produkciót műsorra tűzni, amiről mindig is álmodtunk. Nyilván az viszi az embert előre producerként, hogy folyamatosan elégedetlen, de az ÁLOMUATZÓ az én skálámon most kilencven százaléknál tart. Nagyon örülünk annak is, amikor a közönség A Játékkészítő után azt mondta: “Hű ez egy nagyon-nagyon jó előadás”, de itt, mindenki szuperlativuszokban beszélt a darabunkról, hogy mennyire fantasztikus volt és azt mondták róla, hogy  egy kihagyhatatlan előadás. Ezért is tűztük újra műsorra.

Nem volt eredetileg betervezve?

I.G.: Nem. Az Andrássy Élményközpont volt fókuszban ebben az évben, mint TulipánTündér projekt. De nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Mindenki kereste a játékbárányt és a szabásmintákat farsangra, hogy hogyan lehetne a gyerkőcnek bárányruhát vagy Koszinusz tanárnő ruhát vagy robotruhát készíteni, és egyszerűen elsodródtunk ezzel az őrülettel. Közben a darab külföldi értékesítése is zajlik és olyan nagyformátumú producerekkel tárgyalunk, mint az az angol úriember, aki a Harry Potternek a digitális jogait is értékesíti.

Mennyire nehéz egyeztetni egy előadáshoz a sztárokkal?

I.G.: Volt, hogy Stohl András a Vígszínházból érkezett az előadás után, más pedig a kőszínházi próbája-, tehát reggel tíz előtt. Pont ezért, amikor az ÁLOMUTAZÓt elkezdtük írni, fontos szempont volt, hogy tizenkét embernél több szereplő ne legyen  benne. Egyébként is jó a kisebb létszám, mert szeretnénk mindenkinek egyforma megjelenési lehetőséget adni, akikkel együtt dolgozunk. 2015-ben több színészünk volt, mint rádió vagy tévéműsor, ahová  szerepelni lehetett menni a darab kapcsán.

Hogy bírják ezt a megterhelést a színészek?

I.G.: Büszkék az előadásra és nagyon szeretik. Az utolsó előadás utáni búcsúbuliján, miután pohárköszöntőt mondtunk Juronics Tamással, a darab rendezőjével és koreográfusával, mindenki csillogó szemekkel, vágyakozva nézett ránk és Falusi Mariann meg is kérdezte:”Ugye lesz idén is? Mondjátok, mert olyan szomorúak vagyunk, együtt szeretnénk lenni, együtt szeretnénk idén is tölteni a karácsonyt!”

Te mire vagy a legbüszkébb az előadással kapcsolatban?

I.G.: Például arra, hogy van egy olyan báránykánk, aki most már vetekszik a gyerekek szívében az ismert, külföldről érkező mesehősökkel és a nagy tradícióra visszatekintő magyar figurákkal.

Kövess minket!

Cikkajánló

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

AMI A SZÍNLAPRA NEM FÉRT KI
JEGY.HU BLOG

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!