Nem csak elkápráztat!

Jegy+

Az újcirkusz kifejezést már mindenki hallotta. De mitől lesz egy cirkusz „új”? Kinek érdemes megnéznie egy ilyen előadást? És legfőképp: hová lettek az elefántok?

Az újcirkusz tulajdonképpen az, amikor egy cirkuszi előadásnak kihangsúlyozzák az esztétikai oldalát is. Így például a produkcióknak története lesz, a fellépők egyben karaktereket is alakítanak vagy például kortárs táncra és színházra emlékeztető elemekkel bővül az előadás. Egy levegőben zsonglőrködő akrobatának ilyenkor nem csupán az elkápráztatás a feladata, de mutatványával valami költői többletjelentést is közvetít. Nem csak meghökkent, borzongat, de az érzelmekre és az értelemre is hat.

A felnőttesebb, művészibb hangulatú produkciókban általában szorosabban össze vannak fűzve az egyes attrakciók, ugyanakkor eltűnik a számokat összekötő porondmester. Ugyanígy az állatszámok sem jellemzőek, többek között az állatok nagyobb fokú tisztelete és védelme miatt. Így elsősorban nem a klasszikus cirkusz szerelmeseinek lehet ajánlani az újcirkuszt, inkább azoknak, akik tartalmasabb, elgondolkodtatóbb kikapcsolódásra vágynak.

Magyarországon újcirkuszi előadásokat elsősorban a Trafóban és a Müpában láthatunk, illetve a Sziget kínálatának is rendre a részét képezi. Fontosabb alkotó csapatok a Recirquel, Freak Fusion Cabaret és a Grotesque Gymnastics.

Nézd meg a Jegy.hu cirkusz kínálatát!

Kövess minket!

Cikkajánló

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

AMI A SZÍNLAPRA NEM FÉRT KI
JEGY.HU BLOG

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!