Hol van elrejtve Kossuth Lajos füle a Zeneakadémián? Hogyan kérhetjük a zene szellemének a segítségét? Milyen titkokat rejtenek a nézőtéri székek? Összeszedtünk pár érdekességet Budapest egyik legszebb épületéről.
A mai Liszt Ferenc téri épület ötlete a századfordulón született meg, miután a Régi Zeneakadémia (ami a Vörösmarty utcában található) már nem tudta kielégíteni a megnövekedett tanulói igényeket. Igaz, eleinte még a színiiskolával közös intézményre gondoltak: képzeljük el mennyire más lehetne ma a művészvilág, ha híres zeneszerzőink és színészeink egy padban ültek volna! Az ötletet elvetették és nem kevés politikai csatározás után 1904 és 1907 között felépítették a később Europa Nostra-díjjal jutalmazott épületet. A terveket Korb Flóris és Giergl Kálmán készítette, nekik köszönhetjük egyebek mellett a Klotild Palotákat is a Ferenciek terén. Az eredeti koncepció egyébként egy valamivel szecessziósabb épületről szólt, ezt azonban állami nyomásra klasszikusabb irányban változtatták meg.
Ha szemben állunk a Zeneakadémia homlokzatával akkor rögtön fel is tűnhet a szobrok és domborművek komplex ikonográfiai rendszere, amely majd az épület belsejében is folytatódik. Ami azonban meglepő módon csak itt kívül látszódik az az arany. Az épület tetején látható felirat (Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola) valóban az értékes nemesfémből van, miközben az aranyban úszó belsőtérért egy speciális rézötvözet a felelős. Az igazi építészeti bravúr kevésbé feltűnő: ez pedig a korát megelőző vasbeton szerkezet, amelyet ráadásul betonkeverő gépek nélkül készítettek.
De lépjünk be és közben térjünk vissza az ikonográfiai rendszerre. Ha alaposabban megnézzük a díszítést, akkor rájöhetünk, hogy egy mocsárvilág közepén állunk. Feljebb haladva a lépcsőkön az éghez közelítünk, a Nagyteremben pedig kibukkanunk Délosz szigetén. A szimbolika magyarázatához a kulcsot Nietzsche ifjúkori műve, A tragédia születése rejti: a művészetet két istenség között osztotta fel: a kábító Dionüszosz és a kifinomultabb Apollón. A mocsárvilág még osztozik kettőjük szimbólumain, a belsőterem leveleivel és hattyúival azonban már egyértelműen Apollón születési helyére utal. A Zeneakadémiához inkább a fennköltebb Napisten illik a készítők szerint.
Az előtérben még megcsodálhatjuk az új-zélandi kagylókból készült kutat, amely sajnos tönkre menne a víztől, így sosem láthatjuk működés közben; a csillárokat, amelyeket a restauráció során szándékosan patinásabbá tettek, hogy ne rontsa a régies összhatást, valamint itt található Kőrösfői-Kriesch Aladár freskója, a Nereidák kútja is, amelyhez a monda szerint Apollón társai, a nimfák jártak. A megnyitón majdnem leverették a képet az akt ábrázolás miatt, holott korántsem ez a legprovokatívabb részlet. Az alsósorban, az álldogálók között bújik meg Kossuth Lajos, neki azonban lényegében csak a füle látszik, ugyanis a huszadik század elején tilos volt dicsőíteni a forradalmárt. Ha már itt vagyunk, akkor simogassuk meg a kék Zsolnay gömböket, a hagyomány szerint ezekben lakik a zene szelleme, amely a vizsgára készülő diákokat segíti.
Most pedig lépjünk be a Nagyterembe. A hangszigetelésért egy parafából és gumiból készült őrlemény a felelős, az akusztikát pedig az előadóterem alatti üreg teszi teljessé. Érdekesség, hogy a két oldalt látható függönyök ugyanabból az anyagból készültek, mint a székek borítása. A székek karfája pedig állítólag alacsonyabban van, mert az emberek jobban lesüppednek zenehallgatás közben. Végül pedig vessünk egy pillantást a színpadra, amelynek különlegessége, hogy mögötte is helyet lehet foglalni. Ha ez megvolt, akkor pedig nincs más dolgunk, mint élvezni azt, amiért ez a gyönyörű épület létrejött: a zenét.
A Zeneakadémia aktuális programja
Források: Artmagazin, WeLoveBudapest, Fovarosi.blog.hu, Szeretlek Magyarország, valamint ez a videó.