5 ok, amiért szeretjük Dés László zenéjét

Dalok

Sokat dolgoztál, jár most neked egy kis kikapcsolódás. Tegyél félre mindent, helyezkedj el kényelmesen és kényeztesd magad Dés gyönyörű dallamaival. Vigyázat, tényleg nagyon jó zenék következnek!

A Grund megmentése

1995-ben mutatták be a Valahol Európábant, majd egy évre rá A dzsungel könyvét, és ugyan mind a kettő generációkon átívelő, szinte példa nélküli siker lett, ám Désnek a több éves munka után csömöre lett a musical szerzésből. Szerencsére nem végleg, így született meg A Pál utcai fiúk is, amelynek a legismertebb számát manapság himnuszként éneklik. Dés egy interjúban arra hívja fel a figyelmet, hogy amíg a legtöbb tragédiában a főhős önfeláldozása valamiféle nagyobb jóhoz vezet (lásd például a Rómeó és Júliát, ahol a szerelmesek halála után kibékül a két család), Nemecsek hőstette hiábavaló volt, hiszen a Grundot beépítik. Az utolsó szám azért kellett, hogy a néző ne rossz érzéssel távozzon – ennek pedig kulcsszerepe van a zeneszerző szerint az előadás sikerében.

A filmzeneszerző

A 80-as években Dést filmzeneszerzőként könyvelték el. Nem csoda, hiszen olyan rendezők sikerfilmjeihez járult hozzá, mint Makk Károly, Jancsó Miklós, Koltai Róbert, de ő szerezte a zenéjét A miniszter félrelépnek is. Az egyik legnagyobb kihívást a Szerelem első vérig jelentette. Ide eredetileg jazz-számokat kellett volna írnia, ám ahogy alakult a forgatókönyv megváltozott a készülő film zenei stílusa is. Végül azt kérték tőle, hogy írjon egy nagyszabású slágert a film elejére. Hogyan írjon valaki slágert, amikor az hagyományosan siker és szerencse kérdése? Nos így.

A világhírű jazz zenész

A dzsungel könyve ide, a Vigyázz rám típusú slágerek oda, Dés László sok szempontból mégiscsak szaxofon művész marad. 1971 és 1976 között tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban előbb klarinét, majd szaxofon szakon. Több együttest is alapított: Dimenzió, Trio Stendhal, majd Dés sextet néven. A Trio Stendhal hat éven keresztül létezett, Horváth Kornél és Snétberger Ferenc voltak a zenésztársak.

A zene, amelyet Esterházy fordított

Történt, hogy Esterházy Péter beszállt egy taxiba, amelyben a sofőr megkérdezte, hogy hazafelé megy-e, művész úr? Esterházy nagyon örült, hogy felismerték és annál nagyobb volt a meglepetése, amikor barátja, Dés László lakása előtt állt meg az autó. A két művészt rendszeresen összekeverték. Több közös estet is tartottak, ahol a szöveg és a zene egymásra válaszolt.

Az énekes

Dés számtalan énekes és együttes mögött áll valamilyen formában, ne feledjük, hogy például ő írta a Jazz+Az zenéit is, de részben neki és Bereményi Gézának köszönhető Udvaros Dorottya legendássá vált Átutazók című lemeze is. Azonban sokáig kivételesnek számított, hogy a dalait el is énekelje nagyközönség előtt. A helyzet akkor változott meg, amikor 1994-ben egy koncerten elénekelte a Patika című sorozat leghíresebb dalát, a Vigyázz rám-ot. Azóta szerencsére már számtalan koncerten hallhatjuk az ő hangján is felcsendülni a legszebb dalokat.

Dés László aktuális fellépései és előadásai

Kövess minket!

Cikkajánló

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

AMI A SZÍNLAPRA NEM FÉRT KI
JEGY.HU BLOG

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!