A FÉM a korábbi Fészek folytatásaként jött létre egy belvárosi pincében, három alapító jóvoltából: Jendrics Anikó, Horváth Máté és Cziczó Attila. Kissé rendhagyómódon, egyelőre az utóbbi rendezi és többségében írja is az összes itt bemutatott darabot. De ahogy a szinhaz.hu interjújában Jendrics mondja, alapvetően maguknak akartak építeni egy színházat.
Szintén ebből az interjújából derül ki, hogy az indulás nem volt éppenséggel egyszerű: az alkotók hitelt vettek fel a kezdéshez, azonban egy közműbekötés miatt jelentősen csúszott a kezdés, ami komoly anyagi visszaesést is jelentett, ehhez ráadásul hozzáadódott a TAO váratlan eltörlése. A hírverés ráadásul még nem az igazi: az egyik alkalommal mindössze másodmagammal képviseltem a közönséget.
Pedig a FÉM-ben rengeteg potenciál van, nem csupán a központi elhelyezkedése miatt. Az ízlésesen és visszafogottan berendezett előtéri kávézóhoz apró színpad tartozik, amely kisebb koncertek, valamint közönségtalálkozók számára ideálisnak tűnik. Oldalt, a falakon különböző stílusú képek lógnak, láthatóan cél, hogy beengedjék a képzőművészetet is. Ráadásul, mint az az interjúból szintén kiderül, idővel befogadó színházaként más előadásoknak is teret engedne a helyszín.
Na, de lássuk mi van most a színpadon! Négy korábbi előadást áthoztak és októberben bemutatták a Weekend című komédiát, így már büszkélkedhetnek egy kész repertoárral. Én pár hete voltam ott először az Annuska 2.0 bemutatóján. Klasszikus színház a színházban: a történet főhősei színészek, akik Gárdonyi Géza Annuska című darabját szeretnék színpadra állítani egy frissen nyílt színházban, ráadásul a szerző (azaz maga Gárdonyi) váratlanul megjelenő szellemének a segítségével. Ezt leszámítva a párhuzamok a valósággal és a FÉM Arts & Caféval nyilvánvalók: a szinte puszta lelkesedésből összehozott csapat, a vezetők saját pénzének a befektetése, az épület problémái.
Ezen túlmenően Cziczó Attila nem bonyolította túl sem a történetet, sem a rendezést. Egy ártatlan szerelmi szállal megcsavarva egész egyszerűen a színház megnyitásának és a színházcsinálásnak az örömét közvetíti. A díszlet(telenség) ezért is bájos: hiszen a darab annyira a FÉM-ről szól, hogy a szinte üres színpad egyben a díszlet is, amelyet csak ritkán tör meg egy-egy kicsit is elvontabb térkezelés, általában akkor, ha külső helyszínen zajlik a cselekmény. A színészek már nem ilyen valóságosak: rossz értelemben túloznak és a kis, intim térben nem igazán hat működőképesnek ez a fajta játékstílus. Különösen az előadás elején érződik valami bosszantó sutaság.
Szintén színpadias, de immár jó értelemben A szenvedély Lola szerint című monodráma. Ambrus Asma vibráló előadásában megismerjük Lolát, aki egy szakítás után igyekszik felépülni. Az előadás a klasszikus francia művészfilmek és kissé Woody Allen alkotásainak a hangulatát idézi, hol filozofálgatós, hol a karakterből adódóan teátrális, hol pedig érzelmekben kirobbanó, sodró hullámvasút, amely cselekménytelensége, gondolati ugrásai és tempója miatt talán nem mindig követhető, de a színésznő energiájának köszönhetően végig leköt. Hősünk egy idősebb testbe zárt gyermeki lélek, aki először, a szakítás sokkja után butuskának van ábrázolva (például lassan, töredezve olvas), ám mintha fokozatosan változna, hogy végül egy Wittgenstein idézet és olasz nyelvtudása lévén találjon ismét önmagára. Közben pedig nem által a nézőnek szegezni - leírva közhelynek tűnő, az előadás kontextusában azonban nagyon is erősnek ható - kérdéseket, mint például azt, hogy mi is a szerelem. Bár biztosan nem ez a monodráma az év előadása, de más, befutott teátrumokban simán futhatna teltházzal.
Bár az első produkció kissé elbizonytalanított, a második alkalom után úgy érzem, hogy érdemes lesz még ide visszajönni a jövőben is. Összességében a fentiek alapján alternatív és formanyelvi újításokra nem kell számítani, de aki a nagy színházaktól távol, egy jó hangulatú, realista előadásra kíváncsi; nem riad meg a kockázattól, de szívesen beszélget egy pohár bor vagy tea mellett az egyébként rendkívül szívélyes alkotókkal, annak érdemes ellátogatnia ide. Semmi ünneplő vagy estélyi, csak közvetlenség és lelkesedés.